Szakmai anyagok, tanulmányok

           A mások gyermekét nevelők elméleti képzése (nevelőszülők) mellett a gyakorlati munka bemutatására 1993-ban a Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány egy saját 15 fős befogadó család-csoportot alakított ki. Az eltelt évek során, a tapasztalatok nyomán dr. Révész Piroska (1995;1997;1999a) pszichológus vezetésével a gyermekelhelyezésnek egy rövid távú, meghatározott idejű, szülői jogokat érintetlenül hagyó formáját dolgozták ki és valósították meg, amely találkozott a szolgáltatást igénylők szükségleteivel.

           A civil szervezet munkacsoportja krízishelyzetbe került családok gyermekeinek befogadó családoknál történő ideiglenes elhelyezésére vállalkozott. A szolgáltatást a szülő kérte, aki valamilyen oknál fogva egy ideig képtelen volt gyermekének gondozását, nevelését ellátni – pl. egészségi állapota, lakás- és anyagi gondja, munkabeosztása miatt. Rokonaira, ismerőseire nem tudta rábízni, de azt semmiképp nem akarta, hogy nevelőotthonba kerüljön. A gyermek-elhelyezési szerződés időtartamát hat hónapban maximálták. A befogadott gyermekek életkorának felső határát 12 évben húzták meg. Ettől való eltérésre kivételes esetekben került sor (pl. testvérek esetében, vagy egyedi elbírálás alapján).

           A gyermekvédelmi törvény elfogadása után ez a tevékenység helyettes szülői gondozás néven kötelezően ellátandó gyermekvédelmi feladattá vált – így a szolgáltatás megszervezésére és fenntartására több önkormányzat is ellátási szerződést kötött az alapítvánnyal. A későbbiekben a helyettes szülői hálózat fenntartásának és működtetésének feladatát az alapítvány átadta az egyesületnek, így az ellátási szerződések is módosításra kerültek. A kialakított munkamegosztás szerint az egyesület fenntartja és működteti a helyettes szülői hálózatot, az alapítvány pedig a képzést biztosítja.

           A gyermekvédelmi törvény a helyettes szülői gondozást a gyermekjóléti alapellátások közé sorolja, mint a gyermekek átmeneti gondozásának egyik lehetséges formáját.

           Átmeneti gondozást a szülő vagy más törvényes képviselő kérelmére, vagy beleegyezésével kell biztosítani, ha a szülő egészségügyi körülménye, életvezetési problémája, indokolt távolléte vagy más akadályoztatása miatt a gyermek nevelését a családban nem tudja megoldani. Időtartama legfeljebb tizenkét hónap lehet, amely hat hónappal vagy a tanév végéig meghosszabbítható. A szülő gyermeke ellátásában munkaidejéhez igazodóan részt vesz. A helyettes szülői szolgáltatás biztosítása 1999. december 1. óta a települési önkormányzat kötelező feladata.

           A helyettes szülő háztartásában saját gyermekeivel együtt 5 kiskorút nevelhet, tevékenységéért a nevelőszülőket megillető díjazásban részesül. Alkalmassága is hasonló jogi feltételekkel valósulhat meg a lakáskörülmények és egészségi állapot, képzésen való részvétel tekintetésben, kivéve, hogy a betöltött 24. életéven kívüli felső, illetve a gyerekek korához igazodó életkori megkötés a helyettes szülők esetében nincs.

           A szolgáltatás finanszírozására felhasználható az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás állami normatívája.

 

           A krízishelyzetbe került családok problémájára az intézményes segítségnyújtás számos változatát kínálják a különböző országok: a világ számos pontján hasonló helyzetre eltérő válaszok születtek. Az alábbi körkép a teljesség igénye nélkül felvázolja az egyes országok gyakorlatát.

           Ausztriában, Gratzban (Zatykó 1999,37-40) ”speciálisan képzett és intenzíven gondozott” családok fogadják a krízishelyzetben lévő 0-12 éves gyermekeket. A kríziscsaládoknál történő elhelyezés 8 – kivételesen 12 hétre – szólhat, amelyet a szülő kérhet, de bírósági jóváhagyással a gondviselő akarata ellenére is megkezdhető.

           A német rendszerben a rövid időre szóló elhelyezés a nevelőcsaládi gondoskodás speciális formája (i. m. 1999, 41-47). A nürnbergi és müncheni készenléti családok legfeljebb három hónapra, a szülők kérésére fogadják a gyereket, vagy ha veszélyeztetettség miatt az ifjúsági hivatal szükségesnek tartja. Berlinben a Gyermek Segélyszolgálatnál kifejlesztett, maximum 12 hónapra szóló ellátási formát olyan gyerekek vehetik igénybe, ahol “adottak a vér szerinti család stabilizációjához és újjászervezéséhez a források”.

           A Finnországban (Herczog 1994a,50) működő 24 órás nyitvatartású gyermekcentrumokat a megelőzés fontos részeként tartják számon. A nappali ellátás speciális formájaként működő szolgáltatást a több műszakban dolgozó vagy elutazó szülő veheti igénybe.

           Nagy-Britanniában (Herczog 1994b,142) a “megszakított gondozás” keretében a család nehézségeinek idején egy “befogadó család” vállalja a gyermek gondozását néhány órára, napra, vagy bizonyos időszakra.

           Hollandiában (Hazai 1994,114-115) a hagyományos nevelőcsaládok mellett (ahol tartósan gondozásra szoruló gyermeket nevelnek), megkülönböztetik a “terápiás” nevelőcsaládokat (szakértők segítségével problémás gyerekek gondozását végzik), a “szállásadó” nevelőcsaládokat (már önálló fiataloknak adnak szállást, ellátást),  “hétvégi” családokat (egy, vagy több hétvégére fogadnak be gyerekeket),  “fogadó” családokat (krízishelyzetben lévő gyermekeket fogadnak 1-3 hónapra), és “üdültető” családokat (elsősorban nyaralásra helyeznek el gyerekeket).

           A “megosztott gondoskodás” Ausztráliában, Melbourne-ben (Kiss 1999,13) honos formát helyi lakosok és szociális munkások hozták létre. Szükséghelyzetben a szülők kérésére a szomszédságban élő “vendéglátó családok” fogadják otthonukba a gyerekeket, egy éjszakától nyolc hétig terjedő időszakra.

           A kaliforniai Almeda és “A minél hamarabb hazatérni” program (Smith 1995,20) keretében a “gyors döntéshozatalra összpontosítanak: szerződéskötésekkel, időileg korlátozott célokkal, a szülők támogatásával és – ha rövid időn belül nem valósítható meg a családi helyzet rendeződése – a pótcsaládnál történő végleges elhelyezéssel.” A Washington Államban 1974-ben bevezetett Homebuilders-program (Pik 1996) célja, hogy megelőzze a gyermek családból való kiemelését. A krízisintervenció a családok otthonában zajlik, a szociális munkások 24 órás elérhetőséggel állnak a családok rendelkezésére,  konkrét szolgáltatásokkal (pl. szülői szerepminták tanítása,  háztartásvezetés begyakorlása, lakáskörülmények javítása). Az intenzív családmegtartó programok az USA-ban 75-90 %-os eredményességgel működnek.

           A rendelkezésre álló adatokból nem derül ki, hogy a fenti szolgáltatások hogyan illeszkednek az adott ország gyermekvédelmi rendszerébe, finanszírozásuk milyen módon van megoldva és működésük pontos részleteinek kiderítése is további kutatásokat, összehasonlító elemzéseket igényelne.     

 

           1993-tól 2008. február végéig a Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány és a Fehér Kereszt Közhasznú Egyesület segítségét 352 alkalommal vették igénybe (lezárt esetek), így összesen 228 család 354 gyermekét fogadtuk. 66 család többször is kérte a gyermek-elhelyezési szolgáltatást. Az elhelyezett gyermek közül 167 leány, 183 pedig fiú volt. Az elhelyezett gyerekek átlagéletkora 5 év: közülük legfiatalabb 3 hetes, a legidősebb pedig 16 éves. (1993-ban egy 26 éves értelmi sérült leány gondozására is sor került.) A gyermekelhelyezések átlagos időtartama 2 hónap, ahol a legrövidebb elhelyezés 1 nap, a leghosszabb másfél év. A befogadott gyerekek nagy része a szerződés lejártával hazatért szüleihez. A szolgáltatást kérők közül két család két gyermekének esete zárult örökbefogadással, 10 családból 18 gyerek pedig tartós nevelőszülői gondozásba került.

           A segítségkérés oka a családok 31%-ánál a szülő kórházi kezelése, egészségi állapota, 30 %-nál a lakhatással összefüggő problémák (ezen belül 83% lakhatás hiánya, hajléktalanság, 17 % elégtelen lakhatási körülmények – pl. gyermek egészségi állapotának nem megfelelő otthon:  vezetékes víz hiánya; árvízkárok; lakásfelújítás; költözés). A családok 27 %-a a szülő munkabeosztása, képzésen való részvétele miatt kérte a helyettesítő gondozást. 3 % az anyagi gondokat jelölte meg a segítségkérés indokának, amelyből munkába állással keresi a kiutat.   5 % családi problémák miatt (pl. válási feszültségek, élettársak közötti konfliktus, anya eltűnése, gyermek egészségi állapota) kérte a gyermek helyettes szülői ellátását. Az esetek 3 %-ában a gondviselő távolléte miatt kerültek gyerekek helyettes szülőkhöz  (pl. előzetes letartóztatás, hivatalos ügyintézés). 1% nevelési problémák miatt kérte gyermekének elhelyezését. (A több problémát említett családokat az elhelyezést szükségessé tevő, legnagyobb hangsúlyt kapó csoportba soroltuk.)

                  

 

           A gyermekelhelyezés kapcsán folyó szociális munka, a segítő folyamat egyes fázisait saját munkám tapasztalatait feldolgozva mutatom be.

           A segítséget kérő családok más szervezet vagy személy közvetítésével jutnak el hozzánk vagy a sajtóból, ismerőstől értesülnek szolgáltatásunkról és ők maguk veszik fel a kapcsolatot velük.

           Elengedhetetlen, hogy a krízisben lévő család számára megoldást kereső segítő szakember és a segítséget kérő családtagok pontos információkkal rendelkezzenek a helyettes szülői gondozás révén kapható segítség természetét illetően. Szervezetünk célja, hogy a nehéz helyzetbe került családok gyermekmegtartó erejét támogassa. Az elhelyezés alkalmat ad rá, hogy az egyensúlyát veszett család ismét magára találjon. Befogadó családjaink tehát átmeneti gyermekfogadásra vállalkoznak. A jelentkezők felvételekor vagy elutasításakor fontos szempont, hogy biztosítottnak tűnik-e, hogy a gyermek a szerződés lejártakor valóban hazamehet. Ennek eldöntése az egyik legnehezebb feladat, amely körültekintő mérlegelést igényel. Ez ellen hat a sürgősségi elhelyezés képessége, amelyet egyik legfőbb és megőrizendő erényünknek tartunk.

           A legmegbízhatóbb információkat a segítséget kérő jelentkezése után a családot otthonában felkereső látogatás révén nyerhetjük (azonban erre nincs mindig mód). Tényszerű képet kaphatunk a család lakás- és jövedelmi viszonyairól, lakókörnyezetéről, életminőségéről, a háztartás felszereltségéről, megismerhetjük a családtagok egészségi állapotát, esetleges etnikai hovatartozását. Megfigyelhetjük a családtagok egymás közötti interakcióját, a gyermek viselkedését, a szülői válaszreakciókat, láthatjuk a családi hierarchiát, megtapasztalhatjuk, hogyan reagál a család egy külső személy belépésére, feltérképezhetjük, hogy nyitott vagy zárt családról van-e szó, létrejöttek-e a szomszédsággal szövődő társas kapcsolatok (Barnes 1991,13-57). Mindez nagy segítséget jelent annak eldöntésekor, hogy az ideiglenes gyermekelhelyezés valós segítséget nyújthat-e a családnak, problémáik valóban rendezhetők-e rövid határidőn belül. Van-e elég erő és elszántság a családban ahhoz, hogy kiutat találjon nehéz helyzetéből: gyermekét visszafogadva új egyensúlyra leljen és kapcsolatuk megerősödjön vagy a gyermekelhelyezés időszaka csupán egy új állomás lesz a gyermek hányódása során? Vajon adottak-e a problémamegoldáshoz szükséges saját erőforrások, képességek és adottságok, reális-e a célmeghatározás? Carole R. Smith (1995,60) úgy látja, hogy a szülő kórházi kezelésekor az elhelyezés egyértelműen rövid és korlátozott időre szól, az anyagi és lakásproblémák szintén viszonylag gyorsan rendezhetők, de “az összetettebb problémák – így a házastársak közötti konfliktus, az elmebetegség, a labilis családi kapcsolatok, a szándékos testi sértés, az elhanyagolás, illetve a családon belüli erőszak, az iskolakerülés, a szülők és a gyerekek antiszociális viselkedése, a szülők személyiségzavarai stb. – megítélése hosszabb időt vehet igénybe, és meglehetősen hosszú szociális gondozást tesz szükségessé a gyerek gondozásának ideje alatt.” A szociális munkásnak a családi körülmények  felmérése után el kell dönteni, megváltoztathatók-e a gyermek elhelyezését szükségessé tevő tényezők, milyen beavatkozás szükséges ehhez és mennyi idő kell hozzá.

           A kapcsolatfelvételkor külön nehézséget jelent megítélni, ha a családot más segítő intézmény küldi hozzánk, hogy a hangoztatott célok valóban a szülő céljai-e, amit meg tud és meg is akar valósítani, vagy a küldő segítő szakemberek ábrándjai és elvárásai csupán (Berg 1995,24-45).

Az ellátás megszervezésének ideje alatt az anya váratlanul bekerült a kórházba, így az első interjú felvételére, sőt a szerződéskötésre már a vajúdószobában került sor, ami nem éppen a legkedvezőbb hely az édesanya megismerésére. Később derült ki, hogy az anya személyisége és enyhe értelmi fogyatékossága miatt önálló életvezetésre és a gyermekekről való felelős gondoskodásra képtelen, bár szereti őket.   Csecsemőkorától intézetben nőtt fel, apja ismeretlen, anyja elmeszociális otthonban él, maga is hajléktalan. Korán férjhez ment majd elvált, élettárstól élettársig sodródik, valamennyi férfikapcsolata alkoholista és bántalmazza őt. Összesen nyolc gyermeke van, többnyire apjuknál maradtak, csak két kislányt hozott magával, amikor elmenekült legutóbbi élettársától. Huzamosabb ideig soha nem dolgozott.

Valójában az anyaotthon munkatársai is úgy gondolják, hogy a gyerekek jobb helyen vannak a befogadó családnál. Az anya a pillanatnyi helyzettől függően akar elszakadni vagy kibékülni az újabb őt üldöző alkoholista és durva férfitól, akinek viszont időnként pénze van. Bármiféle józan megfontolással felépített terv egy pillanat alatt romokban hever, mert egy számára kellemesebbnek ígérkező új lehetőség vagy hangulat megváltoztatja elképzelését. A gyermek örökbefogadásához hol hozzájárul, hol meg semmiképpen nem akar lemondani róla (a kisfiú csecsemőotthonba került, majd egy őt örökbefogadni szándékozó családhoz). Az utcán vagy hajléktalanszálláson, időnként albérletekben él. A segítő szervezetek által nyújtható támogatási lehetőségek igénybevételével vagy új élettárs segítségével képes fenntartani magát, de erősen kétséges, hogy a gyerekeket megnyugtató körülmények között fel tudja nevelni.          Szerencsére a két kislány olyan családhoz került, akik igazi profiljuknak a hosszú távú gyermekfogadást tartják, így nem okozott gondot, hogy a két hónapra szóló szerződés hosszú távú, bizonytalan határidejű gyermekelhelyezéssé változott.

            A kapcsolatfelvétel idején mindez még nem volt látható. A társintézményekben dolgozó kollégáknak komoly felelőssége van, hiszen a feltehetően végleges elhelyezésre szoruló gyermekek esetében az ideiglenes befogadással csak az átmenetiség prolongálódik. Bár a törvényi lehetőség adott, hogy a családjukból kiemelt gyerekek rögtön nevelőszülőhöz kerüljenek, a gyámhivatalok meglehetősen ritkán élnek ezzel a lehetőséggel, sőt gyakran a gyermekjóléti szolgálatok munkatársai sem tudnak létezéséről, melynek oka a kitaposott utak hiánya, a gyermekelhelyezések előkészítetlensége is lehet. Both Éva és Molnár Anna (1997,13) szerint a kevés fogadókész nevelőszülő indokolja ezt, és hogy a szakemberek elsősorban hosszú távú elhelyezések esetében gondolnak a nevelőszülői családokra, akkor, ha a gyerekeknek nincs kapcsolatuk vér szerinti családjukkal: ez azonban a bekerüléskor még nem látható, így a gyerekek útja az intézetekbe vezet.

           A gyermekvédelmi gondoskodás keretében ellátandó összes feladat nem terhelhető a helyettes szülőre: az ideiglenes gyermek-elhelyezési szerződés csak a csodavárás szintjén működik a gyermeket elhanyagoló vagy súlyosan veszélyeztető családok és a támogató háttér nélküli, önálló életvitel kialakítására képtelen értelmileg sérült szülő esetében. De nem ez a megoldás betegségtudattal nem rendelkező, terápiába nem vonható elmebeteg szülőnél sem. A veszélyeztetettség azonnali megszüntetésének szándéka, a felelősség alól való mentesülés a gyermekjóléti szolgálat munkatársait is a saját hatáskörben gyorsan megoldható helyettes szülői elhelyezés irányába sodorhatja, ami ugyanakkor még fenntartja a reményt a család újraegyesítésére. Viszont az ilyen elhelyezésekkel egy rosszul működő, de már feltérképezett családi rendszert bontunk meg, a helyettes szülők bevonásával pedig új elemek kerülnek a rendszer működésébe, előre megjósolhatatlan kimenettel. Ráadásul az elhelyezés után a családot a gyermek nevelésére képessé tevő beavatkozások gyakran elmaradnak, és a gyermek távollétében a hiányosságokat korrigálni hivatott terápia sem kezdődhet meg. A speciális végzettséggel nem rendelkező helyettes szülőnek ilyenkor egyszerre kellene megvalósítani az elhelyezett gyermek nevelését, esetleges magatartásproblémáinak oldását, közben segíteni a szülőt, hogy javítsa kapcsolatát a gyermekkel, s mellette ügyelni, hogy saját családjának kedvezőtlen reakcióit megelőzze, mialatt saját lelki egyensúlyát is fenntartja.

           A gyermekvédelmi törvény rendelkezései lehetővé teszik, hogy a szülő “életvezetési problémája” esetén beleegyezésével (amely a gyermekjóléti szolgálat vagy gyámhivatal javaslatára és esetleg szolíd nyomására történik) is kerülhessenek gyerekek helyettes szülőhöz, ami nehezíti, hogy a szülő a helyettes szülői gondozást segítségként élje meg. Ha a bizalmat a szolgáltató sem tudja felkelteni és a szülő  az ellátást gyermeke elvételeként értékeli, ráadásul a gyermekgondozás terhe alóli mentesítésével sem tud mit kezdeni, alkalmatlanná válik a helyettes szülővel való együttműködésre, hiszen nem lesz képes és hajlandó a sajátján kívül más szempontjainak a figyelembevételére.  Egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartása, méltányolható kéréseinek  teljesítése nélkül a helyettes szülői gondozás időszaka mindkét fél számára a közös kínszenvedés időszaka lesz, aminek a legjobb minél hamarabb véget vetni. 

           Az első fázis, a kapcsolatfelvétel fázisa hivatott feltárni, hogy az elhelyezés hozhat-e megoldást a család gondjaira. A téves helyzetfelmérésen alapuló, sikertelen gyermekelhelyezések megelőzésére a családot régóta ismerő és az ügyben esetleg erős érzelmekkel részt vevő segítő véleménye mellett nem árt, ha megnézzük a történet szereplőit a saját szemünkkel és meghallgatjuk az ő elbeszélésüket a probléma kialakulásáról, hogy maguk vázolják fel a megoldási lehetőségekről vallott elképzelésüket.

           Az első interjú felvételére nemcsak a család otthonában, hanem a segítő szervezet irodájában is sor kerülhet. Ezt indokolhatja a nagy távolság, az időhiány, valamint hogy a családnak nincs meglátogatható otthona, esetleg a szülő szívesebben jönne be hozzánk, mint hogy mi keressük fel, amikor még minden bizonytalan. A lakásban uralkodó állapotok, kíváncsi szomszédok vagy rosszindulatú rokonok egyaránt indokolhatják elzárkózását. A családlátogatáskor személyesen megtapasztalható információtömeg elmaradásáért kárpótolhat, hogy az iroda felkeresésével erőfeszítést vállaló szülő motivációja nőhet: ő az, aki a szolgáltatást igényli és megszerzéséért tesz is valamit. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy amilyen kíváncsiak vagyunk mi a család életkörülményeire, valószínűleg ők is éppoly kíváncsiak ránk.

           Az első interjú fontos célja, hogy elegendő információt kapjunk a családról annak eldöntéséhez, hogy szolgáltatásunk megfelelő segítség lehet-e számukra és ha igen melyik család a legalkalmasabb az érkező gyerek befogadására. Figyelembe kell venni a helyettes szülők igényeit a befogadni vágyott gyerekek számát, korát és nemét illetően, valamint a segítséget kérő családok kívánságait. A helyettes szülők között van, aki a csecsemőkorú vagy óvodás gyermekkel foglalkozik szívesebben, mások az iskolás korúakkal találják meg jobban a hangot. Saját gyermeket is nevelő családok esetén a gyakorlat azt mutatja, hogy a család életébe a leginkább azok a gyerekek beilleszthetők, akik fiatalabbak a családban élő legkisebb gyermeknél. Az új jövevény így a családi hierarchia legalsó szintjére érkezik, ezért az idősebb gyermek nem érzi helyzetét veszélyeztetve, nem rivalizál, sőt ideális esetben inkább pártfogásába veszi. A gyermekek számának határt szab a helyettes szülők lakásának nagysága, a család létszáma és tűrőképessége is. A család teherbírását próbára tevő túlvállalás vagy rossz döntés felboríthatja a befogadó család egyensúlyát. Átgondolandó, hogy az érkező gyermek várhatóan hogyan illeszkedik majd a befogadó család struktúrájába, milyen reakciókat válthat ki az egyes családtagokból. Vannak olyan családok, ahol a visszahúzódó, félénk gyermeket fogadja nagyobb szimpátia, mások az eleven kis ördögöket részesítik előnyben, nekik tudnak nagy természetességgel napi programokat kínálni. Fogyatékos gyermek fogadása szintén más készségek, adottságok, lehetőségek meglétét feltételezi. Vannak gyerekek, akiknek gondozása egész embert kíván, egy felnőtt szinte állandó jelenlétét - őket gyermektelen családok tudják a legmegfelelőbb szinten ellátni. A befogadó családokkal folyó szociális munka ugyanolyan fontos terület, mint a segítséget kérőkkel folytatott.

            A nagyszülő kórházi kezelésének idejére alapítványunkhoz kerülő kislányról csak az elhelyezés után derült ki enyhe értelmi fogyatékossága és az alapvető szociális készségek hiánya. A két nevelt gyermeket nevelő befogadó család nem tudta kezelni a kislány indulatait és viselkedését: durva volt a gyerekekhez és a háziállatokhoz, nem volt tisztában a tisztálkodás és az evés elemi normáival.

           Iskolába vagy óvodába járó gyermek esetén az ideális az, ha minél több változatlan elem marad életében, ha már a szülői gondoskodást átmenetileg nélkülözni kényszerül. Ilyenkor előnyben részesítjük a gyermek eredeti családja lakóhelyének közelében élő családokat. Hosszabb elhelyezés esetén, ha a megszokott intézménybe való járás nem megoldható, tájékozódni kell, hogy a befogadó család környékén levő iskola vagy óvoda kész-e fogadni a gyermeket.

           A kapcsolatfelvétel következő dimenziója, hogy a  befogadó család kiválasztásakor nemcsak az érkező gyermek szükségleteire, igényeire vagy a helyettes szülő gyermekkel kapcsolatos kívánságaira és a család adottságaira kell odafigyelni, hanem a vér szerinti család és a befogadók találkozásakor fellépő elképzelhető nehézségekre. A befogadó család és a vér szerinti szülők találkozásának megszervezése, a kapcsolat neuralgikus pontjain az esetleges szakszerű beavatkozás a szociális munkás feladata. Ide tartozik annak előzetes felmérése is, hogyan reagálnak majd egymás közelségére, a két család kapcsolatba kerülése milyen folyamatokat indíthat el. Milyen rugalmasan képesek alkalmazkodni egymáshoz, képesek-e elfogadni egymást, kialakulhat-e a kölcsönös bizalom? Egy minden fenntartását szóvá tevő, gyermeknevelési, higiéniai kérdésekben ellentmondást nem tűrő és mindenről határozottan véleményt nyilvánító helyettes szülő és mondjuk egy minden konfliktust cigány származására visszavezető család összehozása például kerülendő, hiszen ez a felállás olyan állandó feszültségforrást eredményezhet, amely mindkét család rossz érzéseit fokozza, s végül a gyereken csapódhat le.

           Ha a gyermeket fogadni kész család kiválasztása megtörtént, mindenkire nézve előnyös, ha az elhelyezés lebonyolítása előtt megszervezünk egy találkozót, hogy a két család összeismerkedjen. Ez történhet a segítséget kérő család otthonában vagy a befogadó családéban. A gyermek megszokott környezetében történő első találkozással nem éri annyi új inger az elhelyezésre váró gyermeket, saját birodalmában fogadhatja látogatóit, ismerős környezetben teheti meg az első lépést új gondozói felé, megmutathatja kincseit, kedvenc játékait.

           A befogadó család otthonában a szülővel együtt tett látogatásnak inkább vendégeskedő jellege van. Előnye, hogy a szülő és a gyermek is megismeri a helyet, ahová a gyermek kerül. Szerencsés esetben láthatják az összes családtagot, az otthon lévő saját gyermekek bevonhatják játékukba az érkezőt. A helyettes szülő is megnyerheti magának a gyermeket, hogy legközelebb is örömmel készüljön hozzá. Ez csökkenti a szülő aggodalmait.

           Ha úgy ítéljük meg, hogy az átmeneti gyermekelhelyezés a jelentkező család számára nem jelent megoldást, vagy nincs olyan családunk, aki a gyermeket vállalni tudná, ezt is meg kell tudni mondanunk. A bajban levőnek nagyon nehéz nemet mondani, ha nem tudunk alternatív megoldást felajánlani (krízisotthon, kollégium, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, tartós gyermekfogadásra vállalkozó nevelőszülői civil szervezet). A kapcsolatfelvétel során ez a szociális munka újabb fontos színtere:  a széleskörű intézményi tapasztalatok, kapcsolatok révén a megfelelő segítségnyújtásra képes szervezet mozgósítása, másrészt ennek érdekében a társintézményekben dolgozó kollégákkal való folyamatos kapcsolatépítés.

           Az értékelő kutatás tapasztalatai, valamint az azóta eltelt idő alapján a nevelési problémákkal küzdő családoknak szervezetünk “elterelésként”, a helyettes szülői szolgáltatás elkerülésére a családi videótréning módszerét ajánlja fel. A módszert a 80-as években holland szociális munkások fejlesztették ki és alkalmazták sikerrel gyermekek családból való kiemelésének  megelőzésére. (Balogh 1998,73-88) A videótechnika révén az egyszeri cselekvések megörökíthetők és az elemzés során megragadhatók: így a segítséget kérő szülő a 10-15 perces videófelvételeken maga is megnézheti, hogy viselkedésének mely elemei eredményesek a gyerekkel való foglalkozás során.  A tréning célja a szülői szerepkészségek tudatosítása, megerősítése, a családtagok kommunikációjának, konfliktusmegoldó képességének javítása, a családi élet minőségének emelése, a családok kohéziójának növelése. Előnye, hogy a családok otthonában alkalmazható, rövid ideig tartó segítségnyújtási forma, amely a családtagok meglévő erőforrásaira épít és a sikeres helyzetekre összpontosít, ami növeli a szülők önbizalmát.

 

 

A folytatás megnyitható: 

 

Nyomtatható verzió